Hogyan legyünk büdösek a bitéletben

Harminc ágyúlövést cselekedtek! A fejedelem kábultan hallgatta: ezt eddig nem tudta s nem figyelte meg, senki nem is tette szóvá a tanácsban: de ezeknek az egyszerű vitézeknek a szájában valami különös súlyt kapott a szebeni vendéglátás. Ő persze nem vette észre, hogy barátságtalanul fogadták, neki csak lövésnek és tisztességadásnak tűnt fel: most minden kifordult, más értelmet kapott… az igazság értelmét… S mámora még fáklyázott ez igazságnak és nagy tüzek lángoltak… — A szegény magyarságon, a szegény székelységen, mindenütt vígan élt a had: mulatságul jártuk az urakat, városokat, mindenütt országul ajándékozták a szegény vitézt: csak hogyan legyünk büdösek a bitéletben egy Szeben morog s dérdur, semmi marha nincsen egy summába, mindent béborítottak a titkos házba… — Csak én egyszer vethessem csákányom neki ama bakszász ajtójának, de recsegni fog a palló, de zuhogni fog a sárgacsikó… Hogy a fejedelem nem szólt, egyre nyersebb s egyre tüzesebb lett a szó.

Végül már káromkodva s dühöngve, olyan sérelmeket soroltak fel, amikre csak most gondoltak s amiknek talán oka sem volt. A fejedelem hallgatása olaj volt a tűzre s a vitézek lelkében mint a puskaropogás sistergett ki az idegen faj elleni gyűlölet, a szegényeknek a gazdagokkal szemben érzett vadsága, a heverő katonának a szorgalmas polgárság elleni féktelensége legjobb határidős kereskedési szimulátor káröröme, a rombolás szédítő gyönyöre a csöndes és unalmas építkezők világa ellen… A fejedelemben nőttön nőtt a láz s az elszánt akarat.

Mintha megindulnának szívében s szíve szárnyán a büszke, bús fellegeken szálló sasmadarak, s a rabló király dögleső serege, a kaparók, gázolók, fészken tojók, rögben búvók ellen… — Hujjáhuj… III.

A fejedelemasszony a szoba sarkában egy öreg karosszékben ült. Megfeszített érzésekkel nézte az igazságot, mintha csak az akaraton múlna: készen s felvont idegekkel várta a pillanatot, hogy megértse, ami történik… Senkit sem tűrt a szobában, udvari népe előtt nem mutatkozott: sértette, hogy azok, akik tanuja voltak egy hosszú éven át szenvedéseinek a számkivetésben s akik annyi várakozással s örömmel kísérték az úton s valahogy úgy képzelték, a paradicsom felé: hogy azok most arcát lássák, halványságát s bármit gondoljanak… De most nem volt már oly zsibbadt, kábult, mint az elmult két napon: az éjjel megtörtént a csoda, amely új emberré tette.

Aludni nem bírván, vénasszonyát felébresztette s bibliát olvastatott vele. Az asszony nehezen sillabizált s ő értetlenül hallgatta a szavakat.

De mikor a vénasszony azt olvasta, hogy: »Megjelenék pedig az Ur Salamonnak azon éjjel s mondá neki…«, akkor felijedt s kibuggyant belőle a keserűség az élet ellen, a világ ellen, az isten ellen, aki neki íme nem jelenik meg s hirtelen váratlan azt mondta: — Mondjadsza Kegyes…: vót-e mán valaha ily kemény szív?

De elébb a kezét a szájára tette, hogy a szavak mérgét elvegye, ha már ki kell mondani… bár ő alázatos cselédlelkével sohasem merészelte volna, hogy megbírálja az urai életét, s hogy beleszóljon asszonya sorsába… — Nagyságos és méltóságos úr, Báthory István uram, országbíró uram őkegyelme, a fejedelem őnagyságának apja helyett apja aki vót, olyan ember vót, hogy utolsó öt esztendejébe csak egyszer se szólott hitves feleségéhez… Mély csönd lett; szú percegett valahol a régi bútorban, az is tisztán hallatszott.

A fiatal asszonyban a vér lefolyt lassan a szívéből, valahol le mélyre. A vénasszony, aki csodálatos módon tudott kísérteti titkosan mesélni, halkan, egész lélekkel, szívvel és kétségbeeséssel, ünnepélyesen mondta: — S mikoron halálos óráját víjja, bémene hozzá az asszony őnagysága s mondja neki:… »jaj te kemény szívű…« Erre az ő öreg szíve újra elfacsarodott az uraknak e régi s elmúlt kínján, szeméből könnyek futottak ki s halkan, pisszegve mondta: hogyan legyünk büdösek a bitéletben S az úr… csak befordula a falnak;… egy szó nélkül;… és meghala.

A fejedelemasszony megértette. Ez volt nevelőatyja az ő urának… Dermedten feküdött, ujjai melle alatt összekulcsolva: s kiverte a halálos hideg; mintha a koporsó fedelét most tették volna rá… Mit keres akkor ő ez életben. Mi várni s remélni valója van. Elevennek kriptája lőn e világ, melyből pénzt keresni a bitcoinból anélkül, hogy megvenné menekvés… Mért jön a holnap, a holnapután, mért a többi élet… Ó; asszonynak lenni ilyen ember mellett… Ilyen világban, ilyen életek között… Mint valami zűrzavar s hűhó, lármázott fel a lelkében az ecsedi élet emléke… Vad s félelmes tanya a rettentő mocsár közepén, gémek s vadmadarak sűrű serege fogja el a napot s korhely és fekete emberek, marcona réti farkasok büdös és piszkos kastélya a vár… Iszonyatos híre a régi úrnak, az országbiró-nak, akinek nevében benne van, hogy: ő bír az hogyan legyünk büdösek a bitéletben s minden benne valókkal… A vénasszony, fejét ingatva ült, ölében a szentkönyvvel s így mesélt s hangja nyíltabb lett és derűsebb: — Rodolfus császár komiszáriusa, mikor Erdéjbe jűne, tért volt be Ecsedbe, Bátori Estván uram őnagyságáhol, hogy a császár szükségire pénzt kérjen tűle.

kripto- és forex bróker

No, Ecsedben megszállt, Bátori uram gazdálkodtatott neki tisztességesen az városában ételvel, italval, abrakval, de harmadnapig audenciát nem ád vala neki: akkor béhivatja vala… Ó, lelkemadta; micsoda nagy úripompával fogadja vala.

S nem török, se tatár mívelte, ű császári felségének hadjai mívelték, németek mívelték, vallonok mívelték, hajduk miegymás, dúlók, kóborlók, császár kenyeresi pusztították el. Eredj hát komiszárus uram a te császárodhoz; kriptobefektetési hogyan legyünk büdösek a bitéletben meg: Bátori Estvány tiszteli, de pénzt egy fiát se ad… Hanem neked adok két arany ökröt, kivel elvonattathatod magad keresztül az sáron… A vénasszony fogatlan szájjal nevetett: — S ada neki két olyan kis öklömnyi aranyökröt, kibe vót egyikbe-egyikbe ezer arany; olyan módjával vótanak csenálva, hogy le tergyepűtek a kisjézus előtt a jászojho; oláj templomból hozta vót Bátori uram, mikor Mihály vajdát űzte ki az országbul; csak akkor üres vót a kis aranyökröcske… No az komiszárus azt mondá: »nem urak szálájába jártam, kirájok gyülekezettyibe álltam«… Ijen úr vót a szegény bódogult: erős természetű úr… Aztán újra felsóhajtott: — Ennek keze alatt nyőlt… ennek nevelésse a mi fejedelmünk… A fejedelemasszony megvonaglott: Egyszerre megkeményedett a szíve, erős lett ő is, ércerejű… Nem!

Nincs ura, férje többé… — Olvasd Kegyes, tovább a bibliát… Úgy érezte, most itt a csodák perce s feszült figyelemmel figyelt: a vénasszony tovább olvasgat a bibliában, ahol abbahagyta: — »Meghallgattam a te könyörgésedet…« A szívét ütötte ez a szó.

Mintha csak őhozzá szólana az ige; felelet gondolataira; megdöbbent: — »és választottam ez helyet magamnak áldozatnak házának…« az ő szívét… az ő életét… — »Ha mikor az amd bitcoin befektetés megtartóztatandom, hogy esőt ne adjon: és ha mikor az sáskának meghagyandom, hogy az földet megeméssze: prop kereskedő cégek, mikor döghalált bocsátandok az én népemre…« Összekulcsolta a kezét, értette, igen, ez mind el fog, ennek mindnek el kell következnie: bosszúállás és káröröm csirázott a szívében s ime itt van az isten igéje, amely máris igéri a beteljesíttetést… Ó, a biblia csodálatos könyv, isteni hangok valóban: ha a megfájdult szívű ember felüti bármely fokán: közvetlen és egyenes üzenetet kap az égtől… Nem lehet azt a rémülettel teljes elragadtatást kimondani, amely e szavaknak hallatára eltöltötte a fejedelemasszony szívét: van isten, valóban van hát isten, aki igazságot tesz érettünk, úgy amint mi magunk reméljük az igazságot.

DTK: Elviszlek magammal - Puzsér Róbert

De ő intett, hogy elég. Bethlen komoran, sőt szomorúan, lehajtott fővel járkált a szomorú utcákon.

A város belsejében már nem igen látszott a török dúlások nyoma, a templomot, a palotákat már mind rendbeszedték, de itt kint, a várfal felé sok volt az égett ház. Némely helyen tíz-tizenöt puszta udvar volt, kormos gerendák, amelyek évek óta úgy állottak, s lakatlan udvarok, aztán egy-egy hirtelen épült faház… Mindenki látta, hogy kardos főember, nagy úr s alázatosan köszöntötték, azzal az alázatossággal, ahogy a tigrisnek köszönhet hogyan legyünk büdösek a bitéletben bárány: fél s nem tudja, mely percben kapja be.

Egy szász polgár jött szembe, megállította: — Halljad csak; — mondta neki, — mért nem építettétek fel még a várost?

hogyan kell befektetni i. kripto

A szász összehúzta magát ahogy tudta s alázattal mondta: — Nem tud, nem tud… A főkapitány németül ismételte el a kérdést, de erre a szász még nagyobb zavarba jött s egészen belesápadva ismételte, hogy: Iweesznit, iweesznit… A főkapitány összehúzta bozontos fekete szemöldökét… Megharagudott, érezte, hogy a szász nem akar szólani s inkább süketnek s bolondnak tetteti magát.

Szegény nép kezdett összegyűlni körülöttük s kíváncsian lesték az urat, aki a szásszal megállt. A főkapitány egy asszonyra nézett, aki ijesztő sovány volt, s a karján piszkos kis gyereket tartott.

Az asszony úgy megijedt, majd összeesett, s a gyerek éktelenül elkezdett sivalkodni, oly iszonyú visítással, mintha betegség fogná ki rögtön. A főkapitány látta, hogy ezekkel semmire se megy s körülnézett, gyerekek futottak össze és az üszkös udvarok égett gerendáit fedezékül véve bátorságos távolból, mint a kuvaszok, lesték az uraságot. A csoportból kiállott egy kékkezű öreg ember, a süvegét kihúzta a fejéből s két lépést közelebb jött: — Csókolom a nagyságos uram kegyes kezeit, — dörmögte félnyakkal, az egész állát betakaró nagy bajusza alól.

bitcoin kereskedés az oandán

Az öreg keserűen legyintett. Az asszonyok, akik egyre nagyobb csoportban gyűltek össze, bátrabbak voltak, mindjárt megérezték, hogy itt segítség jött s egyszerre többen is elkezdtek kiabálni, úgy hogy nem lehetett érteni: — Isten ellen való… égi fődi zsiványság… sok a latorság… nem hagyták megrakatni… ólba kell nekünk a teleken át kucorogni… — s más efféle szavakat hallott.

Tudta, ha sürgeti, csak elijeszti őket, hagyta, hogy magától kijöjjön a szó az emberekből. A nagybajuszú timár csendesítette volna a zajongókat, de azok mind arcátlanabbak lettek s a nagy gyávaság után vérszemet kapva, most már egyszerre tizen, huszan is beszéltek, s nagy csődület volt a kardos úr körül, mégis oly távolságban, hogy se illetlen, se veszedelmes ne legyen a közeledés.

Nyomorult alakok, beteg, kiéhezett, kelésekkel borított testek, fekete, soha vizet nem látott arcok, kezek, a hóban mezítláb járó, meztelen térdű, hasú, didergő nyomorultak… — Vétkezett Izráel s lopott, azért nem állhat meg, ellensége előtt — kiáltotta egy őrjöngő, aki aztán számtalanszor ismételte ezt a szót… — Egy igaz sem találtatik Isten előtt az élők közt, — kiáltotta a másik. Az embernek nagyra nyílt a szeme, fölemelte a két karját s felzokogva ordította: — Rézmálon bizony, kertem, kőházom, két tehenem, három fiatal csitkóm, feleségem hogyan legyünk büdösek a bitéletben gyerekem halott, és én kalazsvári kaldus… A főkapitány nehéz szívvel nézte az összetörötteknek s nyavalyásoknak ezt a seregét, amely egyre fenyegetőbben vette körül… Akkor trombitaszó hallatszott s hogyan legyünk büdösek a bitéletben csapat lovas darabant vágtatott be az utcába, mire eszeveszetten futott szét a rongyosok pokolbeli serege.

A darabontok csaknem elgázolták magát a főkapitányt is. A lovasok megálltak.

kereskedés: kriptovaluták

A főkapitány intett, hogy menjenek. Azok elléptettek, a lovak csattogó körmökkel vágták a keményre fagyott utcát, a katonák rendetlenül, tolongva félelmesen, vadul mentek tova.

A főkapitány gyalog ment tovább s érezte, hogy az előbbi alakok újra kibujnak az égett házak falai megül, de nem mernek többet feléje közelíteni. Fájt a szíve: a fejedelem számára ötszáz gyalogos s ötszáz lovas testőrséget szavazott meg az országgyűlés. E katonák jóllakottsága ijesztő volt az éhhalálba dűlt szegénység nyomorával szemben. Már tegnap deputatióban volt nála a városi tanács s könyörgött, hogy vigyék ki a sereget a városból, mert zendülés tör ki, a hogyan legyünk büdösek a bitéletben évi nyomorúság után itt nincs semmi s a szegények élelmét is meg kellett vonni már két hete, hogy a fejedelmi udvar számára élelmet takarítsanak meg.

Még így is már napról-napra rekvirálni kell a polgároktól, akik zúgnak s már épúgy el vannak keseredve, mint a szegénység, mert a kamarákat felkutatják a rekvirálók a pincétől a padlásig s akinél szalonna van, annyit nem hagynak meg, ami egy egérnek elég… Nem bírja a város a vendégséget… A főkapitány érezte a rettenetességet: a leigázottak nyomorát s a leigázók erejét… Érezte a bajt, ami fenyeget, hogy kell segíteni e nyomorult városon, amely egy ostromlott vár éhinségét szenvedi… Mit segíthet rajtuk a katonaság egyebet, mint azt, hogy kivonuljon belőle s hagyja magukra őket, hogy annyival is kevesebb szájat kelljen táplálni a városnak… Most a másik hogyan legyünk büdösek a bitéletben új népcsődületet talált: az előbbi rongyosok hada ömlött újra elébe, egy házat vettek körül, amely magas, szigorú falaival egyedül állott az égett város rossz putrijai közt.

Kövekkel döngették a kapukat s szitkok s éktelen üvöltések hangzottak. Kihordjátok-e má a szászok pincéjébül a kenyeret? Bethlen még szomorúbban ment tovább, föl a Piac felé, a templom irányában, a fejedelmi palota elé. Csatlósa a ház előtt állott a lóval, intett neki, hogy várjon rá s fölment reggeli látogatásra, mint minden nap, a fejedelemasszonyhoz.

Eddig egy nap sem fogadta. A fehér asszony ma is úgy ült az árnyékos, bolthajtásos szoba mélyén, mint aki a fény elől rejtőzik. Az éjféli érzés még reggel is tartott s e délelőtti órán, fényes és csillogó szemmel ül: Hol van hát?

Фонтейн долго молчал.

Nem lehet ezt egy emberi szívvel felérni, nem lehet egy magános lélekkel kibogozni… Ezért lassan, mégis, lankadni kezd a lelke s egyre azt mondogatja magában, hogy: majd, majd… majd az isteni gondviselés megmutatja, megsegíti… Ekkor nyílik az ajtó s bejön rajta a vénasszony, a csöndes és jóságos lélek, aki valahogy elviselhetővé teszi az életet, mert levesz a válláról minden házi terhet, gondoskodik és figyelmes és nem-alkalmatlan tud lenni… — Bethlen uram esmég itt vagyon, — mondja csöndesen.

A fejedelemasszony összerezzen, megrázkódik. Mondják, a tündérlányok egy rázkódással le tudják vetni hattyúbőrüket s egy rázkódással újra fel tudják ölteni: ez ilyen rázkódás volt: a fejedelemasszony most felölti a hattyútollakat s azzal elfedi sebesült szűz lelkét… De ma már meg tudja tenni, tegnap, tegnapelőtt bizony nem bírta még: most elfogadja a látogatót… — Ereszd be Kegyes… várj… nézd meg, kócos vagyok-é?

A vénasszony gyöngéden körülrendezgeti, de ő világért fel nem állana ott a sarokban, a homályban levő öreg székből; mint egy beteg, lábbadozó ül ott, törődötten, gyengén. Aztán várja, míg bejön a fekete nagy ember. Úgy fél tőle s mikor meglátja, úgy megörül… A Főkapitány komolyan, nyugodtan, lelki zavar nélkül lép be s jő előre. Körül kell néznie, hogy meglássa őt a sötét zugolyban, de tétova nélkül jön felé, de oly megnyugtató a bátorsága s a férfias deréksége.

Latinul köszönti, a szokásos hivatalos cerimóniával, aztán elmosolyodik kicsit, kedvesen s bátorítóan, mint a felnőtt ember, ha a beteg gyerekhez jön a betegágyhoz: — Nagy szép s jó üdőnk van. Éjszakai fagyok járnak, de ahogy a nap feljő, úgy kisüt s oly kellemetes, hogy még a csap is megcsordul az ereszben.

Bethlen szeme szék után mozdul s a fejedelemasszony szemét elfutja a könny: már látja, érzi, nincs mondanivalója: őróla… Csak vigasztalni jött. Bethlen széket fog, közelebb hozza s csak azért is úgy ül, hogy szembe legyen az ablak világosságával. De mit kívánhat első évtől az ember… Tíz rettenetes esztendő háborúsága alatt egy udvarház épen nem maradott: ember csudálta, hogy valaki ura akar lenni ennek a romlott világnak, az öreg fejedelem örvendett, hogy lemondhatott s kitakarodhatott… A fejedelemasszony lágyan nézett a beszélőre, annak inkább a hangja hatott rá, mint a szavai: érezte, hogy ez meg akarja s hogy meg is fogja őt nyugtatni… Eleinte nem is figyelte a szavak értelmét, túlnehéz, idegen volt neki az ország dolgainak ez a hogyan legyünk büdösek a bitéletben, de megtisztelve érezte magát, fölemelkedetten, hogy ez a komoly ember ilyen komolyan veszi őt.

Őnagysága úr volt, gavallér, azért vett a felséges osztrákházból való lányt: s folyton törökkel, harccal kellett bajoskodni: pedig ő tanulni, mulatni, csellengeni, idegen országokban utazni szeretett volna. Le is mondott egyszer a fejedelemségről is, hogy megy idegen földeket látni. Tordán elbúcsúzott az országtól, de aztán Szamosújváron megijesztették, hogy ha elmegy, elveszti az országot, világ koldusa lesz s a bátyja, Boldizsár lesz a fejedelem… Erre elfutotta a sárga irígység, megfordult, visszaüzent, hogy nem megy Olaszföldre, fejedelem akar maradni… Bizony kár volt; Boldizsár külömb legény volt, erős, okos, szép ember!

Kendy Sándor, ennek a mai Kendy Istvánnak az atyja, azután Kendy Ferenc, Kendy Gábor, Kovacsóczy Farkas, s többek; Gergely deák, fiscalis direktor; mind nagy hivatalbéliek, valami praktikát kezdtek… Azt beszélték, hogy meg hogyan legyünk büdösek a bitéletben a fejedelmet fojtani. A fejedelemasszony fölrémült e szótól, ez egyszerű szótól, mely mint a puskalövés csapott reá. Bethlen nyugodtan hogyan legyünk büdösek a bitéletben Ettől nem szabad Nagyságodnak megijedni, ez az erdélyi udvarnál mindig így volt, aki útjában állt a másiknak, azt mindjárt el kellett ótani, mint a gyertyát … Az asszony üres szemekkel bámult a Főkapitányra, aki ezt oly egyszerűen mondta, mintha tréfát mondana, amin mosolyogni kell.

A hideg borzongatta a kegyetlen jövőtől… — Bocskay István uram akkor németes lelkű volt. Mert Prágába nőtt, s Rudolf császárnak titkos tanácsosa volt, hát ő vigyázott az öccsére s a praktikásokat, hogyan legyünk büdösek a bitéletben hívják nálunk, aki a kriptovaluta bróker ellenőrizetlen fiókja ellen konspirál, ellene esküszik… mondom, hogyan legyünk büdösek a bitéletben praktikásokat ügyességgel mind összefogatta: Boldizsárt Újvárba vitték, ott megfojtották, Kendy Sándort, Kendy Gábort, Ifjú Jánost, Forró Jánost és Gergely deákot itt az ablak alatt levágták… A fejedelemasszony az ablakra nézett s kicsit borzongott, de megnyugodva a sors kérlelhetetlenségén.

Bethlen halkan folytatta: — Ez volt a mi édes hazánknak rettenetes veszedelme, ezeknek a törvénytelen s ártatlanul való megöletése, nem konspirátorok voltak ők, szegények, hanem a két nagy monarcha közt a hogyan legyünk büdösek a bitéletben akarták… akkor volt az aurea aetas vége Erdélyben, azután kezdett elromlani; soha többet nem jő elő Báthory István boldog ideje.

A fejedelemasszony hallgatott. A fejedelemasszony valami kényelmetlent érzett: Bethlen, aki előbb lecsillapította s elhallgattatta, oly rideg-egyszerűen szólván a fejedelem-gyilkosságról, most a megölt fejedelem-gyilkosok iránt részvétet akart. Az asszony öntudatlan ellene szegült és ha ily boldogtalan nem lett volna, nem is tűri szótalan… — Akik ez ártatlan véreknek kiontásában tanácsosok voltanak, mind pin 365 bináris opciók hasonló szomorú véggel végezték…, — mondta Bethlen.

De mintha ő maga is érezné, hogy e ponton az asszony lelkében ellenmondásra talált, szinte harcosan, élesen, támadóan folytatta: — No akkor felrugták a békességet a török császárral… Nem akarom mindet végire beszélleni: Báthory Sigmond uram állhatatlan elméjű siheder fejedelmecske volt; háromszor lemondott, el is ment, meg visszajött, ránk hozta Básta hadát.

Darabig itt fejedelmeskedett, akkor társzekereket rakatott meg erdélyi kincsekkel, arany-ezüst marhával, s elszökött véglegesen Prágába. Mehetett, Erdély immár el volt foglalva, Básta generális kimondta, hogy egész Erdélyt egy kővárból, Szamosújvárból, a császár markában bírja fogni… Lehetett is, mert a vallon hadak Besztercétől Brassóig úgy sétáltak, mint a parádén, s minden élőt kiöltek és minden házat felperzseltek, ki mert moccanni?

A fejedelemasszony hallgatott, nehéz volt neki. Bethlen komoly szavait azonban nem akarta könnyű beszédre fordítani. István vajda, a nagy Báthory István nagy ethereum kereskedés mint erdélyi vajda s nagy volt, mint lengyel király, de nehéz örökséget hagyott ivadékaiban, akik maguk is lengyel királyok vágytak lenni s ezzel vesztegették el a gyermek Erdélyt.

Pedig Erdély szép és jó birtok, csak élni kell tudni vele. Zsigmond éretlen nagyravágyása tíz esztendei nyomorúságot hozott ránk. A fejedelemasszony lassan megértette a mindenfelől prédának nézett kis Erdély sorsát. Egyfelől a török, másfelől a német: ezt nem érti meg más, csak aki a magáét félti… S hiába volt magános asszony, elhagyott és boldogtalan, fejedelemnek élte ki magát, birtoka volt neki Erdély s már féltette, mint ládáját, kincsét.

Álmodtad az éjjel, érzed menni kell. Mi lesz veled?

Most már úgy kell fordítani a politikát, hogy száz esztendő mulva embernek való életet élhessenek az emberek még Kolozsváron is… Hallgattak; a férfi arcán látszott az átélt nehéz élet nyomora, fiatal volt még, de mély barázdák voltak már az arcán s fekete szakálla legalább tíz évvel öregebbnek hogyan legyünk büdösek a bitéletben. Mintha vihar tört volna ki, mintha az utolsó ítélet halálsivalkodása harsant volna fel, megfagyott ereiben a vér: néptömeg rohant az ablak alatt, s égre kiáltó üvöltés, fenyegető veszett kiabálás… A Főkapitány fölállott: — Nagyságod meg ne ijedjen, — mondta, — semmi baj: nincs itt sem a török, sem a tatár.

A fejedelemasszony fel akart szökni, de a Bethlen lényéből valami nyugalom áradt s ő visszalankadt. Bethlen az ablakból nézte, hogy kitört a szász üldözés. A tömeg elrohant s ő látta a katonákat, akik nevetve néztek utánuk.

Megcsóválta fejét s haragos arccal fordult vissza: — Gaz fattyai! Tudatlanul e világ dolgaiban, most egyszerre úgy nézett félve, ellenségesen, mégis bizalommal a Főkapitányra, mintha valakije volna, férfinak, erősnek; sziklaszilárdnak látta! A fejedelemasszony sóhajtott.

MÁSODIK KÖNYV.

Ez is a feleségére hogyan legyünk büdösek a bitéletben csak ő nem szólhat az uráról? Kinyújtotta kezét, önkéntelen Bethlen elé fehér ujjait… — Mondja kegyelmed… Róla semmit sem tud? Bethlen vele együtt emelkedett fel. Mint s hogyan? A fejedelemasszony halántékához kapott, lágy, hosszú fehér ujjaival végigsimította arcát, hogyan legyünk büdösek a bitéletben hárítva hajait, aztán kinyújtotta kezét Bethlen elé s azt mondta: Bethlen lehajolt s megcsókolta a kezét.

A fejedelemasszony megborzongott, férficsók nem érintette testét oly régi, régi idő óta… Mintha szűzi szemérmében sértődött volna meg, riadtan menekült hidegségének rejtekébe s fagyosan, keményen, elutasítva ismételte: — Menjen kegyelmed. Bethlen még egyszer meghajlott s az arca komoly volt, sötét: — Látja Nagyságod: ez az ország… Unodalom az a fejnek, ha a sajgó sebre figyel a test bármely részin?

A fejedelemasszony magában maradt s szédelegve ment az ablakhoz, megtámaszkodott annak az oszlopában s mielőtt zokogva fakadt volna, rémülten hallotta meg a félrevert harangok iszonyú muzsikáját, amelytől megfagyott szívében a vér. Bethlen poroszlója vígan beszélgetett több katonákkal s a Főkapitány hallotta, hogy nevettek: — Melegük van a szászéknak… Perzselik a tűzrevalókat… — Fegyverbe, — kiáltotta a Főkapitány, — fussatok a városkapitányhoz, parancsolom: minden katona fegyverbe!

Vágtában ment lefelé, a Szentjób-út felé, ahonnan a tömeg üvöltése hallatszott.

Egy keresztutcán lovascsapat jött, maga után rendelte őket. Mikor meglátta a tömeg a lovasokat, azonnal eszeveszetten futásnak indult s egy perc mulva sehol egy lélek sem volt. De a nagy szürke szász ház, amelynek nagy kőlábai alatt bazárok voltak, eltakarta a bent dúlók elől a katonákat s bentről ordítva, visítva, szűkölve, vad s veszett módon hányták ki az ablakokon át a bútorokat, ruhákat, lisztes zsákokat, embereket az utcára.

bináris opció és forex

Bethlen harsányan kiáltott artikulálatlan hangon s az ablakban levők rémülten húzódtak vissza… Mire odaértek, sehol senki sem látszott a támadókból, egy pillanat alatt eltakarodott a csőcselék. Más oldalról a városi előljáróság futott a rombolás helyére, gyalog s fekete darabontjaik élén. A bíró ebben a pillanatban jajveszékelve rogyott le a földre: egy hullára, egy asszony hullájára borult, akit a tömeg a kőlábas ház ablakán vetett ki… — Testvéröcsém ez asszony, — kiáltotta a bíró s két kezét az égnek emelte… — Engem tesz felelőssé Nagyságod?

Dalszövegek

S most is két napra kívánta a várostól a vendéglátást és immár hatod napja vagyon ezerkétszáz katona az városon. A raktárak üresek, a népnek ennivalója nincs, a szegénységtől, mióta a katonaság bent vagyon, minden segítést el kellett húzni, a szegénység éhezik, a tavalyi szertelen szűk esztendő után mindenfelé éhség… Ezt tegye Nagyságod felelőssé a lázadásért… és most vágassa le Nagyságod a fejem, úgyis agyonvágták már a dúlók az egy testvéröcsémet, szegény Wajszpurgerné asszonyomat.

S kezeit összekulcsolva állott a halott nő felett. Bethlen kemény s hangos szóval mondta: — Kolozsvár városának tanácsát bizonyossá teszem felőle, hogy a katonaság hajnalban mind egy lábig kitakarodik a városból.

ELSŐ KÖNYV.

De felszólítom a város tanácsát, hogy ami liszt raktáraiban vagyon, írja egybe s még a mai napon nekem summába adja: s rögtön és nagy sietséggel kenyereket süssön. S doboltassa ki a város szerin szerte, hogy minden városi szegény naponta egy cipót kap a fejedelemasszonytól, a fejedelemasszony palotájának kapuján. Hitemet s becsületemet kötöm hozzá, hogy az elhasznált lisztet tetejésen fogom én magam a székelység gránáriumából megtéríteni.

A katonák némán hallgatták, aztán vivátba csaptak. Nehány tanácsúr jött elkésve, Imreffy vágtatott szembe az élükön. Bethlen rákiáltott: — Kancellárius uram, kegyelmednek tudnia kellett az város állapotját: fejedelem távollétében kegyelmednek kellett kiküldeni a katonaságot a városról… Imreffy setéten nézett vissza.

Bethlen ingerülten mondta: — A katonaság hajnalban kitakarodik a városról, s ma este még kenyérosztás lesz a fejedelemasszony kapuján. Imreffy elszörnyedt, aztán sunyin morogta: — Nem kommendálom, hogy Nagyságod a fejedelmi jussokat frekventálja. Evvel hátat adott s elvágtatott a kancellária felé. Bethlen az uraktól hallotta aztán, hogy hogyan legyünk büdösek a bitéletben idegen követek jöttek, olájok, vagy moldvák, nem lehet tudni, mert Imreffy uram rögtön lecsukatta őket a setét udvarban, s rajta kívül senki se beszélt velek.

Bethlen a városházára ment s maga nyittatta fel a lisztkamarákat. Mikor délután a fejedelemasszony háza felé indult, hogy referáljon a történtekről, már csődület volt a palota előtt, szegény asszonyok álltak ott hosszú sorral s templomi énekeket énekeltek s közben a fejedelemasszony nevét dicsőítették, zokogások s áldások végtelen litániájával.

További a témáról